top of page
László Kriszta

Meditatív élmény, ami a ráncokat is kisimítja

Frissítve: 2022. jan. 8.

Imádom, amikor az arcomat és a fejemet masszírozzák, a kényeztetés ezen műfaja hihetetlenül ellazít, a végére mindig úgy érzem magam, mintha órákat aludtam volna. Éppen ezért, minden alkalmat megragadok, hogy újra átéljem ezt az élményt. Most egy relaxáló aromaterápiás arc- és fejmasszázs szeánszon vettem részt - 45 perc totális kikapcsolódás-, ami egy meditációval is felért. A masszázs egyéb pozitív hozadéka, hogy a koncentrált pihenés után, még a ráncaim is kisimultak.



Masszázs előtt

Bár még csak most ért véget a nyári szabadság, én már újra ezerrel pörgök. Hiába fogadom meg minden reggel, hogy lassítok a tempón, tíz órára bedarálnak a feladatok. Ilyen állapotban érkeztem meg Gurics Kriszti aromaterapeuta birodalmába, a béke és a nyugalom szigetére, ahol a halk zene, a kellemes illatok és Kriszti végtelen nyugalma azonnal lelassította a pulzusom. Egy pihentető és egyben frissítő arc- és fejmasszázs várt rám, ami, mint később kiderült, a szervezetem egészére kihatott.



Gurics Kriszti aromaterapeuta

Melyik illat való nekem?

Mivel a masszázs során az illatokat belélegzem, nem mindegy, hogy mennyire passzol az illat az adott hangulatomhoz. Krisztivel az elején tisztáztuk, hogy milyen lelki és fizikai állapotban érkeztem ide és azt is, hogyan szeretnék majd távozni. A hívószó a megnyugvás volt, szerettem volna visszanyerni az egyensúlyomat, amiből érezhetően kibillentem. Több illatot is megszagoltam, melyek mind kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bírnak, végül a öt, számomra legszimpatikusabb - rózsafa, bergamott, mandarin, édesnarancs és brazíliai eukaliptusz illóolaj- került bele abba a keverékbe, amellyel Kriszti masszíroz majd. Ezeket az aromákat egy növényi bázisolajba keverte, amit általában a vendég bőrtípusának megfelelően választ ki. Mivel nekem normál, problémamentes a bőröm, hidegen sajtolt jojoba és olíva olaj adta ezt az alapot. Persze nem a főzéshez használt extraszűz olaj, hanem az Aromaterapeuta Intézetből vásárolt tiszta változata.



Masszázs után kisimúlt arccal, lenyugodva


Mire jó az aromaterápiás arcmasszázs?

Az arcon és a fejen ugyanúgy, mint a tenyéren és a talpon a teljes szervrendszertérkép megtalálható. Amikor a test ezen területeit masszírozzák, az akupresszúrás pontokat és meridiánokat stimulálják, amelyek különböző szervekkel állnak kapcsolatban.

Az aromaterápiában az a csodálatos, hogy az illóolajok a bőrön keresztül felszívódva bejutnak a perifériás vérkeringésbe, majd a teljes véráramon keresztül eljutnak valamennyi szervünkhöz és ott fejtik ki jótékony hatásukat. Emellett a szagláson keresztül a limbikus rendszerbe jutva kapcsolódnak a hipotalamuszhoz, agyunk ősi részéhez, ami a tudatalatti tartalmak, emlékek, érzések birodalma, ráadásul a teljes hormonrendszerünkre is hatást gyakorol. Az ideérkező illóolajok kémiai molekulái így képesek hatni az érzelmeinkre, szervezetünk neurokémiájára.


Mindebből én mit éreztem?

Az első pár perc a kíváncsiság okozta izgalomról szólt. Próbáltam átadni magamat a pihenésnek, fizikailag sikerült is, csak mentálisan még nem. Folyamatosan követtem Kriszti lassú, simogató mozdulatait, próbáltam értelmezni, kitalálni a masszázs koreográfiájának célját, figyeltem a testem rezdüléseit. Aztán fokozatosan elengedtem a gondolataimat és hagytam belesüllyedni magam a testi, lelki és mentális ellazulás állapotába. Az álom és az ébrenlét határán lebegtem, többször belealudtam, majd újból visszatértem a valóságba. Az elmém kiürült, a testem belefeledkezett a mozdulatlanságba, a lelkem viszont végtelen jóérzéssel töltődött fel. Az első fél óra az arc és a dekoltázs területére fókuszált, majd a fejmasszázs következett. A masszázs végig stimulálta a szív, a torok, a homlok csakrák területét, az energiaközpontokat, éreztem a bennük lezajló pozitív változásokat. A fejmasszázs a korona csakra, a fejbúb erős nyomásával zárult, ekkor tértem vissza végleg a jelenbe. A záró akkord a talpaim finom érintése volt, Kriszti így zárta be az energiát a testembe. Kellett néhány perc, míg teljesen magamhoz tértem és frissen, de sokkal nyugodtabban szálltam le a masszázságyról. A tükörbe nézve csodálkozva vettem észre, mennyire kismúltak a vonásaim, a végtelen nyugalom a tekintetemben is jelent volt.


A kezelés időtartalma: 45 perc (plusz 30 perc ráhangolódás és levezetés)

A kezelés ára: 8000 Ft.

További infó: www.thehappyyou.hu

359 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

댓글


bottom of page