Ha Párizsban, jómódban élnék, biztos, hogy havonta többször is megengedném magamnak a luxust, hogy az arcomat és a testemet a Guerlain szakavatott kozmetikusai ápolják. Magyar újságíróként, a Guerlain meghívására egyszer sikerült részt vennem egy kétórás testkezelésükön, felejthetetlen élményben volt részem. Persze az ember könnyen hozzászokik a jóhoz, s Párizsban biztos, hogy még ennél is szuperebb kozmetikák léteznek, de nekem most a szépségszalonok királynője a párizsi Guerlain-házban található. A többszintes, pazar épületben a márka teljes kollekciója, egy csodás parfümorgona, egy étterem, és a szépségszalon szárny kap helyet.
Én még a járvány kitörése előtt jártam itt, amikor az üzletet elözönlötték a hátizsákos turisták, mivel ez az épület a francia főváros turisztikai látványosságai közé tartozik. Ennek köszönhetően semmiféle gátlást nem éreztem ebben a hihetetlen luxust árasztó környezetben. A modellkülsejű, gyönyörűen kisminkelt fiatal eladónők túlzott kedvessége sem zavart, kifejezetten élveztem, hogy franciául beszélgethetek velük, segítségükkel kipróbálhatom a Guerlain ikonikus illatait.
Ráhangolódás a kezelésre
A Guerlain-házba egy kozmetikai kezelésre nem illik csak úgy beesni az utcáról, rá kell hangolódni a ránk váró kényeztetésre. Körbenézni az üzletben, befújni magunkat a finom illatokkal, majd helyet foglalni a szalonban, ahol egy csésze gyógynövényből készült tea mellett, lecsendesedhetünk.
Én ezt akkor nem tudtam, kifejezetten sértésnek vettem, hogy 20 percet várakoztatnak. De ahogy telt az idő, elengedtem a rosszérzést és hagytam, történjék velem, aminek történnie kell. Egy elegáns hosztesz jött elém, kedvesen megkérdezte, hogy érzem magam, majd elvezetett a szalonszárnyba. Itt már nyoma sem volt a hangos turistáknak. Virágokkal díszített, üres fehér folyosókon jutottam el a kezelőszobámhoz, mindenütt halk zene szólt, megnyugtató levendulaillat keringett a levegőben. A kezelőhelyiség leginkább egy elegáns szállodai szobához hasonlított, középen egy nagy ággyal, ami frissen vasalt, selyem ágyneművel volt megvetve.
Magamra hagytak, mondták, hogy bugyira vetkőzzek le és bújjak be az ágyba. Kellemes meleg volt a takaró alatt, éreztem, hogy alulról fűtik az ágyat, ezzel segítve test ellazulását. Rögtön sikerült teljes relaxált állapotba kerülnöm, becsuktam a szemem és majdnem elaludtam. A kozmetikus gyengéd érintése hozott vissza a valóságba. A kedves, kortalannak tűnő nő részletesen elmesélte, mi fog velem történni a kezelés során. Majd leoltotta a villanyt, néhány mécses és egy kis éjjeli lámpa világított a besötétített szobában. Megkezdődött a szépségrituálé.
Két óra az álom és az ébrenlét határán
Bőrregeneráló testkezelést választottam, mert ilyenben nincs sokszor részem itthon sem. Én is, mint a nők nagyrésze az arcára koncentrál, mintha a bőrápolás a nyaknál megállna. Kíváncsi voltam, mit lehet kezdeni a testemet beborító, sokkal nagyobb területű bőrfelülettel. Sok mindent. Először egy olajos állagú, szemcsés testradírral, erőteljes, de nem fájó mozdulatokkal a kozmetikus végig masszírozta a testem minden négyzetcentiméterét. A radír maradványait egy langyos, nedves törülközővel távolította el, majd a fürdőszobába küldött lezuhanyozni. Ettől egy kicsit felfrissültem, visszabújtam a takaró alá és izgatottan vártam a folytatást. Ezután egy bő háromnegyedórás relaxáló testmasszázs következett különböző hatású illóolajokkal. Mindig csak az a testrészem lógott ki a takaró alól, amin a kozmetikus éppen dolgozott, a masszázs koreográfiája úgy volt összeállítva, hogy percről percre egyre jobban ellazuljak. Az álom és az ébrenlét határán lebegtem. Bár testkezelésről volt szó, az arcomnak is kijutott a kényeztetésből. Az utolsó fél óra róla szólt. Az arcradírozás után, itt is egy finom masszázs következett, a simogató mozdulatokat néhány vérbőséget fokozó pacskolás is kiegészített, majd az arcomra egy bőrfeszesítő pakolás került, aminek a hatóideje alatt a kozmetikus a kezeimet is végigmasszírozta. A rituálé végét egy frissítő fejmasszás koronázta meg, ettől teljesen magamhoz tértem. A kozmetikusom citromos vízzel kínált meg és néhány percig hagyott még pihenni. Nem igazán volt kedvem kikelni az ágyból, legszívesebben magamra húztam volna a takarót és aludtam volna másnap reggelig. Végül győzött a józan ész, felkeltem. Gyors pillantást vetettem meztelen testemre a tükörben, kerestem rajta a változás nyomait. Bőröm kinézete nem igazán változott, de amikor végig simítottam a karomat, hasamat, combomat, éreztem, hogy milyen selymessé, puhává vált a kezeléstől bőröm. Búcsúzáskor diszkréten megkérdeztem a kozmetikust, hogy mennyibe kerül ez a kezelés, amit kaptam. 400 euró válaszolta mosolyogva. Egy kicsit még elüldögéltem a szalonban egy újabb gyógytea mellett, figyeltem az érkező vendégeket, majd kisétálva a Guerlain-házból, visszatértem a saját életembe.
Fotók: Pinterest, guerlain.com
Comments