top of page
antiagingshow1

Szépségápolási titkok inspiráló nőktől: Cseh Myra

Frissítve: 2022. máj. 6.

25 éve dolgozik modellként a nemzetközi divatvilágban, a mai napig hazajár divatbemutatókon szerepelni Németországba, Ausztriába. Cseh Myra azon kevés magyar modellek közé tartozik, akinek a karrierje nem állt le 40 éves kor felett sem. Magyarország egyetlen 40+ modellügynökségének az arca és a szakmai vezetője, a BusinessChic nevet viselő vállalkozásában pedig a harmonikus megjelenésről tart motivációs előadásokat és tréningeket.



Hosszúhajú nő portréja
Cseh Myra még ma is modellkedik ( Fotó: Hrubos Lilla- MillArt)

Így indul a reggelem

Hétköznap viszonylag korán kelek, viszem a fiaimat iskolába. Kipattanok az ágyból, és már pörgök is, teszem a dolgom. Úgy vagyok vele, ha már csöngött az óra, dolog van. Inkább az utolsó percig alszom, de utána rekordidő alatt készülök el. Az igazság az, hogy nagyon szeretek aludni, ezért a hétvégén, ha tehetem, úgy szervezek mindent, hogy ne kelljen időre kelni. Egészen másképp érzem magam és másvalaki néz rám a tükörben, ha magamtól ébredek. Amikor tudok, futok reggel, akkor indul igazán jól a nap, így van jól a lelkiismeretem. Talán ez nálam kicsit túlzottan befolyásoló tényező, vannak időszakok amikor már-már kényszerességbe megy át, de hosszú évek óta a futás a lelki békém egyik forrása.


Bőséges reggeli vs. egy csésze kávé

Ahogy kinyitottam a szemem, megiszom egy pohár sima vagy citromos vizet, de közben már készítem a kávémat. Ha ez valamiért kimarad, tompának érzem magam egész délelőtt. Nagyon szeretem a kávét, reggel, délben, este bármikor tudok inni.

Futás után jöhet a reggeli, ami nálam évek óta a smoothie. 8-10 féle hozzávalóval készítem el, zöldségek-gyümölcsök-magok variációival és tudom, hogy ezek után bárhogyan is alakul a napi étkezésem, jó nagy adag vitamin már bennem van. Akkor reggelizem mást is, például tojást, sajtokat, ha nyaralok, de akkor is sport után.


Arcápolási rutin reggel

Most lehet, hogy csalódást fogok okozni. Sokan azt gondolják, akinek a megjelenés a munkája, állandóan azzal foglalkozik, hogy mitől legyen a legszebb, a legfiatalabb, és órákat tölt a tükör előtt. Nos én nem tartozom ezek közé. Nem hoznak különösebben lázba a krémek, nem tesztelgetem, próbálgatom őket. Hosszú évekig ugyanazokat a krémeket használtam, csak a bőröm érettségéhez illőre cserélgettem őket. Egy ideje azért használok új termékeket, mert egy amerikai utazás során találkoztam egy új termékcsaláddal, amit kipróbáltam és nagyon megtetszett. Azt viszont fontosnak tartom, hogy a krémek természetes összetevőkből álljanak.

Reggel arcot mosok, de soha nem túl hideg vízzel.


Egyszer egy tapasztalt kozmetikus mondta nekem, hogy a jéghideg víztől a pólusok a “hideg sokk” hatására összezárnak, és utána nem lesz hatékony a felvitt arckrém, kevésbé szívódik be.

Arcmosás után szemránckrémet és nappali hidratáló krémet teszek fel. Ezután vagy helyett következik a színezett nappali krém nagyon vékony rétegben, és a leheletnyi smink.

Ha fotózásra, vagy forgatásra megyek, felteszek egy szem alatti Q10 -es tapaszt, ezt sok-sok évvel ezelőtt egy sminkmester ajánlotta. Egyszerűen csodát tesz, az apró ráncokat jó pár órára teljesen eltűnteti.

A legszebb, a legfrissebb akkor lesz az arcom, ha hidegben futok és a friss hideg levegő megcsípi az orcámat. Még az érzést is szeretem. Ilyenkor pár órára letagadhatnék 5-10 évet a koromból. Ha úgy érzem nagyon puffadt a szemem, pár percig jégkockával szoktam körbe-körbe masszírozni, ez is csodákat tud tenni.




Hosszúhajú szép nő a tükörben nézi magát
Reggeli kép a türörben

Smink nélkül soha?


Sokat vagyok a szabadban és könnyen barnul a bőröm, ezért mindig van “színem”, amit nagyon szeretek. Szőke típus vagyok, könnyen kiszívja a nap a szempillámat, szemöldökömet. Ezért tartósan befestetem őket, és színezett ajakápolót teszek fel, kicsi korallos pírt. Maximum ez a nyári nappali sminkem.

Télen, sápadtabban többet sminkelek, de alapozót nem használok, szerencsére nem igényli a bőröm. Korrektort, finom púdert, szempillaspirált, pírt viszont igen és pici színt teszek a számra.


Apró titok, a felső belső szemhéjamat fekete ceruzával kihúzom, ettől szép keretet kap a szemem.

Ezek nélkül szinte nem lépek ki az utcára, sőt sokszor otthon is kisminkelem magam. Szeretnék a fiaimnak is tetszeni, és ápolt női példáját mutatni. Hiszem, hogy hat rájuk és ők is igényes, magára adó nőt választanak majd maguknak.


Egy csepp parfüm

Nagyon szeretem a parfümöket, naponta többször is fújok magamra. Mást használok télen és nyáron, pár évente választok újat, de van, hogy visszatérek egy kedvenchez. Nyáron a könnyebb, virágosabb illatokat szeretem. Évekig Giorgio Armani zöld Acqua di Gió-ját használtam, néhány éve nem tudok lemondani Victoria Secret Bombshell -jéről. Ezt az illatot mintha nekem találták volna ki. Mostani legújabb felfedezésem a rózsaszín Gucci Flora.

Télen markánsabb, fűszeresebb illatokat használok, 2-3 félét is váltogatok. Mostani kedvenceim Valentino Voce Viva, Giorgio Armani Si Passione, és a Lancome La Vie Est Belle illatai.


Szőke, hosszúhajú nő egy ajtóban áll
Smink nélkül Myra nem lép ki az utcára ( Fotó: Hrubos Lilla- MillArt )


Extrák, amelyektől jól érzem magam


Mozgás

Gyerekkorom óta fontos a sport, versenyszerűen röplabdáztam, nem tudom sport nélkül elképzelni az életemet. 7 éve komolyabban futok, a fiaimmal sokat biciklizünk, nyáron strandröpizünk, és a Balatonon sup-ozunk, komoly túrákat teszünk meg a vízen. De ha időm engedi, kijárok velük kosarazni, focizni, bármire kapható vagyok.

Otthon nálunk az esti filmezés úgy néz ki, hogy közben én a szőnyegen csinálom a has-comb-popsi köredzésemet, nem vesztegetem az időt ücsörgéssel.

Bátran mondhatom, én szinte minden nap sportolok valamit, hiszem, hogy testemnek-lelkemnek jót tesz és mindig csak olyat csinálok, amit élvezek is. Ezért nem járok például edzőterembe, mert abban nincs semmi élvezet számomra.


Kozmetikus

Kozmetikushoz muszájból megyek el sok havonta. Tudom, hogy többször kellene, és amikor rászánom magam, boldogan nézem a tükörben, milyen jót tett a kezelés.

Újabban elkezdtem orvos esztétikai szakemberek után érdeklődni, de még nem mertem semmiféle beavatkozásra rávenni magam. Komoly, drasztikus változtatást nem mernék vállalni, félek tőle. A finomabb kezeléseket azt gondolom hamarosan ki fogom próbálni, annyi lehetőség van már, de ennek kiválasztására valóban hosszabb időt fogok szánni.


Fodrász

Ragaszkodó típus vagyok, a fordrászomat sem szeretem váltogatni. Ha megvan a bizalom, tudom, hogy mindig szép lesz a hajszínem és annyit vág, amennyit szeretnék. Igy vagyok Fogas Zolival (Hair-sokk), sok-sok éve járok hozzá, ha vidékre költöztetné a szalonját, oda is követném. Általában 2-2,5 havonta járok melíroztatni, és fél évente kérek frissítő vágást.

Göndör hajam van, ami csak a strandon látható. Nem szeretem úgy hagyni, ápolatlannak érzem 2 nap után. Mára megtanultam kezelni, de szeretem, hogy hosszú és dús, egyenlőre nem tervezek rövidebb frizurát. Újabban felfedeztem és megszerettem a laza hétköznapi konty praktikákat, a social media csatornákon sokat lehet tanulni.


Szőke, hosszúhajú nő ül a földön a fal előtt
Myra göndör haját mindig kiegyenesíti ( Fotó: Hrubos Lilla- MillArt)

Manikűr-pedikűr

Manikűröshöz gel-lakkozás miatt 3 hetente járok, szeretem, hogy nincs vele dolgom. Télen piros-barna-szürke árnyalatokat, nyáron a hófehéret és a korallt kedvelem a körmömön. Ha dolgozom, természetesen mindig nude színt kell felrakatnom.

Pedikűröshöz is járok, a futás miatt úgy érzem, nekem ez kiemelten fontos.


Kedvenc termékek


Arcápolás


Arctisztítás:

Rituals Namasté- Micellás Víz

Agora purifying cleansing milk





Arckrémek nappalra

Agorali fting hydration cream

Sothys hydra 3HA Hyrating youth cream

RitualsThe ritual of namaste Hydrating gel cream





Arckrém éjszakára

Rituals The ritual of namaste Active Firming Night Cream





Szemkörnyékápolók

Agora advanced bio-syringe

Dr Hazi perfect beauty eye cream

Balea szemkörnyékápoló Q10 ránctalanító tapasz





Illat:

Valentino Voce Viva, Giorgio Armani Si Passione

Lancome La Vie Est Belle




Sminktermékek


The Body Shop Fresh Nude BB Cream

YSL Touche Éclat Radiant Touch korrektor

Bobbi Brown Real Nudes Eye Shadow Palette

L’Oreal Paris Volluminous x5 Mascara





Tusfürdők, testápolók

Rituals The Ritual of Sakura foaming shower gel

Victoria Secret- Bombshell Fine fragrance lotion

Rituals The ritual of sakura Dry oil -testápoló olaj

The Body Shop - Glowing Cherry Blossom testápoló


Ezt is olvasd el!

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page